Videoton - ETO kezdőrúgás
Tegnap kaptam meg az egyik szülinapi ajándékomat. Már írtam január végén, hogy én fogom rúgni a címben említett meccsen a kezdőt. Most eljött a pillanat. Úgy volt, hogy a családomon kívül Lili és Betti is élőben fogja megtekinteni a nagy eseményt, de sajnos Lilit nem engedték el a töritézéje miatt. Bebi viszont Révfülöpről elvonatozott Fehérvárra. Kimentem elé az állomásra, majd a Burger Kinget útbaejtve elsétáltunk a stadionig. Előtte mamáéknál voltunk, ebédeltünk, összevesztem apával, tanultam kicsit... A stadionnál anyáék már vártak, nemsokára jött a vidis csaj, aki levitt minket a kezdőrúgáshoz. Vagyis tesóm jött le velem, mert erőszakos volt, és nem engedte át a Bebinek ezt a megtiszteltetést... Eléggé haragudtam rá. Lementünk, körülnéztünk az öltözők előtt. Nagyon tetszik a stadion belülről. Voltak a falon tablók a régebbi csapatokról, köztük a tavalyi bajnokokról és a Real Madrid és Manchester United ellen játszó csapatról is. Még volt egy kis idő, ezért kimentünk a játékoskijáró elé, a pálya szélére, onnét integettünk fel anyáéknak. Aztán jött egy csapat kisgyerek, U8, ők kísérték ki a játékosokat. Roppant aranyos volt, ahogy lestoppolták a játékosokat, tök lelkesek voltak. Aztán kijött a spori, bemutatkoztunk egymásnak, előre mentünk. Az egyik partjelző megkérdezte, hogy fodrásznál voltam-e... Nem mondtam meg neki, hogy még kedden, és a hajamat a meccsre göndörítettem be...:') Aztán a meccs előtt mutogatták a tévések, hogy álljunk be, fél perc van stb. Nagyon durva szervezés van! :D Végül elindultunk. A bíró mellett mentem, meg még egy kisgyerek jött mellette, aki a labdát hozta. Közben telibe vett a kamera. :D M1 közvetítette a meccset, jöttek is a gratulációk Facebookon. :P Beálltunk sorfalba a Fair Play zászló mögé, majd kézfogások. Az egész ETO átment rajtam, majd a Vidi is. Köszöntünk egymásnak, sok sikert kívántunk... Nagyon durva érzés volt! Fantasztikus! Majd lerakták a labdát a kezdőkörre, elmondták, hogy miért én lövöm... Utána belerúgtam. Nem rúgtam valami erőset, de a célnak megfelelt. Majd lefutottam a pályáról. Megköszöntem a csajnak a lehetőséget, felkísért minket a tribünbe, beengedtek (kinyitottak nekünk egy tök nagy kaput :D), majd leültünk a helyünkre. Közben pár néző gratulált. :') Utána nem figyeltem annyira a meccsre, felraktam a képeket mindenhova, megköszöntem a gratulációkat... Aztán néztem a meccset. Első félidő 0-0 lett. Szünetben elmentünk kaját venni Bebivel. Visszamentünk, a második félidő elején volt két gyors gól, aztán semmi. Bozo megfogott egy labdát a 16-oson kívül, végén pintoztunk neki. :'D Aztán Sándor, akinek közelről nagyon szép szeme van, olyan decos, meglőtte a győztes gólt, a hosszabbításban. 2-1. Izgalmas ezüstrangadó volt, nagyon tetszett, főleg az eleje. Orbán Viktor is ott volt, neki is nagyon örültem. Végén körbementek pacsizni a vidisek, nekem mondjuk nem ért le a kezem addig, de mindegy volt, úgyis kezet fogtam már velük. :) Ünneplés után hazamentünk, megnéztem az utolsó Real bajnokit, ahol szintén egy fantasztikus fiestát láthattunk. Gyönyörű volt! :)))
Gyerekkorom utolsó napjai
Nagyon durva, de holnap 18 éves leszek... Nem érzem magamat felnőttnek. De legalább kiadják az alkoholmentes sört a Sparban. Ma vettem is narancsosat, kért az eladó személyit, de nem szólt semmit. Hétvégén nagyon elfoglalt voltam. Szombaton Sümegen voltam táncversenyen, az egyik csoportos tánc arany fokozatot és különdíjat kapott, a másik bronz minősítést. Elég unalmas volt a verseny, 12 órán keresztül ott rohadtunk, mert meg kellett várnunk a végső eredményhirdetést (előtte kategóriánként is voltak). A végén kaptunk még egy fődíjat is a sok produkcióért. Nem nagyon csináltunk semmit egész nap, ültünk, néztük a többi versenyzőt, törit tanultam telefonról... A zsűriben pedig ott ült a legelső balett-tanárom, akihez 5 éves koromtól jártam... :) Elég régen volt. Viszonylag későn értünk haza, elmentem gyorsan hajatmosni, aztán beestem az ágyba. Anyáék napközben Füreden voltak, mert papát műtötték (Zalaegerszegen, 2 hete én is elmentem meglátogatni), és nemrég vitték át a füredi szívkórházba. Vasárnap pedig Fehérváron voltunk.
Osztálykirándulás
Nemrég voltunk osztálykirándulni, vagyis vasárnap és hétfőn. Szegeden, Kecskeméten és még néhány helyen. Először Soltvadkerten álltunk meg cukrászdázni, kivételesen nem répatortát ettem, pedig ott mindig azt szoktam. Dél körül már Szegeden is voltunk. Fizikatanárom jött még velünk, ő Szegeden járt egyetemre és Kecskeméten született, szóval ismert mindent. Én nem voltam teljesen idegen ezeken a helyeken, jártam már arrafelé párszor. Először sétáltunk a Tisza partján, megnéztük a dómot és a belvárost, majd a zsinagógát. Nagyon tetszett, kaptunk (vagyis a fiúk) kipát, pózoltunk benne. :') Szép volt a templom, nem az az agyoncsicsázott undorító dolog volt, hanem ízléses. Közben a barátnőkkel vallási "vitába" keveredtünk, hogy a protestáns hit vagy a katolikus a jobb. Majd hosszú szabadidő következett, természetesen rohantunk az Árkádba. Vettem az intimissimiben melltartót, a H&M-ben felsőt, a Douglasben tusfürdőt, Viki vett szülinapomra a Bershkaban egy London felsőt. Nagyon elégedett voltam a nappal! A KFC-ben pedig kaptam Drogba poharat. Nő kérdezi: Drogba, Messi vagy Lampard legyen? Én meg elkezdtem fujjogni, és tudakoltam, hogy focistás nincs-e véletlenül. Vásárlás után átsétáltunk a Tiszán, majd visszamentünk busszal, vettünk kaját, megint át Újszegedre, a szállásra. Elég putri szállás volt, legalább wifit tudtam használni. Este megköszöntöttük egy tortával és verssel a fizikatanárt, aki hétfőn ünnepelte 51. szülinapját. Mivel a tortát Bebi intézte a tanár kedvenc cukrászdájából, az osztály főstrébere is akart valamit csinálni. Írtak is egy nyalizós verset a tanárnak. Fuuuu majdnem megvertem. Hiába mondtuk, hogy ez túlzás, nem érzékelte. Egy másik csajt pedig nem tudtunk eltakarítani a fiúk közeléből. Fiúk már sírtak rajta, panaszkodtak, beszóltak neki, ennek meg fel sem tűnt. :') Árkádban lerázták, szálláson meg nem bírt kimenni a szobából a "nem vagyunk eggyel többen" és "ne mááár, megint itt van" beszólásaink ellenére sem. Mondta, hogy kéne vodka, tette magát, dobálta a haját... Fúúúj! Kb. fél négyig nem hagytak minket aludni, a fiúk üvöltöttek, átjöttek hozzánk pornót nézni, növényeket és vécékefét hoztak be a szobánkba. :'D Másnap délelőtt elmentünk Mekdába, kávéztunk, sétálgattunk és egy cuki helyen reggeliztünk. Aztán Ópusztaszeren voltunk, de szerencsére esett, így csak egy óra szabadidőnk volt kint a Feszty körkép után, mikor már elállt az eső/csöpögött. A körkép nagyon tetszett, csak kicsit beszédültem tőle. :') Kecskeméten megnéztük a belvárost és voltunk a Malom Központban vásárolni... Nem vettem semmit, nem is volt valami jó kedvem ezért. Utána kajáltunk egy malomban berendezett étteremben. Aranyos hely. Lovely. Megint rosszul éreztem magamat, úgy tűnik, nem tesznek nekem jót a zárt, sötétebb, kör alakú terek. Furcsa. Pesten és Fehérváron át mentünk hazafelé, 10 körül itthon is voltunk. Összességében elégedett voltam mindennel. Másnap korán felkeltem, voltam fodrásznál. Szerdán pedig délután volt iskola az érettségi miatt. Tök fura volt, másképp állt a nap. De gyorsan elment az idő, szerencsére rövidített órák voltak.
Campeones, most már majdnem biztosan
Tegnap végre egy olyan clásicot láthattunk, ami minden madridistának tetszett. Végre nem fostunk be a katalányoktól, játszottuk a saját játékunkat, Arbeloa és Coentrao megtanult védekezni, Khedira hihetetlen volt, Ronaldo király volt, egyedül di Maria volt egy kicsit rosszabb. Azt bánom csak, hogy Kakszi nem játszott. Jó szülinapi ajándék lett volna. Messit pedig London óta nem láttuk, tán otthagyták? Vagy olyan pici, hogy eltűnt a fűben? Na mindegy, remélem, az Aranylabda ismét rendes focidíj lesz, és átmegy Madridba. Tegnap annyira büszke voltam a Madridra! Ordítottam, ugráltam, énekeltem. :') Ilyen teljesítménnyel a Bayernt is megverjük! Nagyon szurkolok most a Bl miatt, mert a bajnokság valószínűleg megvan. Boldog vagyok. :) Ilyen még jobb érzés madridistának lenni.
Ma pedig egész délutános kémia tanulást tartottam. 5 óra alatt nem voltam képes elolvasni 60 oldalt. Nagyon dekoncentrált vagyok, mondjuk utálom a kémiát. 2/3 részét tudom, maradékot meg majd összepuskázom. Annyira azért nem hat meg az évfolyamtémazáró. De azért egyszer végigolvastam a könyvet. Közben meg a 3 évvel ezelőtti Magyarország-AC Milan meccsre gondoltam. Alig hiszem el, hogy 3 éve eltelt azóta... Nagyon durva. :) Hiányzik mindenki. Kaká főleg. Írtam is neki Twitteren, hogy boldog születésnapot, remélem, olvasta.
Puskás-Suzuki Kupa
Naaaa végre itt vagyok, és meg tudom osztani veletek az egyik legjobb tavasziszünetemet. A fő esemény persze a Puskás-Suzuki Kupa volt, amely alkalmából idén kétszer is kimentem Felcsútra, mivel idén a döntőt is ott rendezték. Az, hogy az utolsó napot nem a Sóstóban rendezik, eléggé meglepett, szinte utolsó pillanatban tudtam meg. Anya mondta, hogyha szeretném, akkor elvisz kétszer is Felcsútra, mivel tudja, hogy mennyire szeretem a Real U17 meccseket, és ha már Madridba nem megyünk, itt legyen egy kis élményem a kedvenc csapatommal. Végül is nem mentem minden nap kocsival, szombaton buszoztam Fehérvárról Pálmával és (J)ancsival. Pálmával másfél hete találkoztunk először, azelőtt csak Facebookon beszéltünk, Anita pedig húgom osztálytársa, vele jóban vagyok. A buszpályán találkoztunk (ők Veszprémből jöttek), 11:20-kor indultunk Felcsútra, ami azt jelentette, hogy negyed egy körül már ott is voltunk. Alig voltak még a pályánál. Viszont wifi volt bőven, a legjobban az Orban elnevezésű tetszett (pályától 2 méterre van a házuk), de az le volt jelszavazva. Próbáltuk kitalálni a jelszót (persze csak szóban), elég érdekes megoldalások születtek. :P Majd odajött hozzánk egy kedves, öregebb bácsi, mondta, hogy látott minket a buszon, de nem gondolta, hogy ide jövünk. Kicsit beszélgettünk vele a Realról, Vidiről, előző Puskás Kupákról, Orbán Viktorról és a fiáról (♥), mindenről. Aztán elmentünk kicsit sétálgatni. Közben jöttek a Puskás akadémiások, meg a Real Madrid is. Először a Puskás Akadémia ment ki melegíteni, mivel elkezdett esni az eső, a Real csak az utolsó pillanatban jelent meg. Bementünk egy kicsit a büfébe, megnéztük a legújabb 4-3-3-3 FourFourTwo magazint, amin Ibra van: "Guardiola nem férfi". Ezen nagyot nevettünk, végül is igaza van. :') Aztán kimentünk, néztük a melegítést. Kiszúrtuk Enzo Zidane-t is, de akkor még nem voltunk benne biztosak, hogy ő az. Nagy hajat kerestünk, de most egy kicsit rövidebb volt a szokásosnál. Meccs elején pedig kiderült, hogy jól tippeltünk. Előttünk fél méterrel melegítettek, pucsítottak, futkoztak... mi meg csorgattuk a nyálunkat. :D Elég jó az idei felhozatal is! Az első félidőben végig szakadt az eső, de azért próbáltuk élvezni a meccset. Jancsi szotyizott. Az összes Vidi utánpótlás a szembenlévő lelátón ült, kifestve, beöltözve, mindenféle dalokat énekeltek. Meg az elején messiztek... -.-' x'd Elvileg Orbán Gáspár volt a főszurkoló. Második félidőben lecserélték Zidane-t...:( Átmentünk a másik oldalra, hogy közelebb legyünk a Realhoz. Közben volt egy kis "tüzijáték". A szurkolók (szemben) pénztárgépszalagokat szórtak a villanyvezetékekre, vizesek lettek, és áthúzott... Még jó, hogy előtte elküldték őket/odébbmentek, mert különben néhányan ottmaradtak volna... o.O Kíváncsi vagyok, ki ötlete volt, és kedvenc pártelnököm mit szólt ehhez. Persze először nem jöttek rá, hogy mi volt ez, be is mondták, hogy tilos pirotechnikai eszközöket használni. Csakhogy ez fizika. A következő durranásnál + tüzijátéknál (elég nagy volt) kifingottak a reklámtáblák, az eredményjelző és a bemondó. Oké, visszanyomták. Majd megint. Aztán utána már jó volt. A második meccset (Honvéd-Wien) át is rakták az egyik alsó pályára, bár nem biztos, hogy ezért. Lényeg, hogy nem volt szabad átmenni a túlsó oldalra. A Puskás Akadémia - Real Madrid meccs 2-2 lett, aminek kedvenc spanyol csapatom játékosai nem örültek. Mondjuk vizes talajon nehéz volt játszani, de akkor sem voltak mindig a topon. A végén még tiziket is rúgtak, ha esetleg pontegyenlőség lenne. Visszamentünk a Real öltözőjéhez közelebbi oldalra, ott vártuk őket. Az első célpontunk a Real Madrid (korábbi) világbajnok, európabajnok, aranylabdás (és még egy csomó minden) sztárjának és sportigazgatójának a fia, Enzo Zidane volt. A gyerek (meg pár társa) nem is a játékoskijárón vonult le, hanem a pálya mellett, de azért elkaptuk. Pálma megkérdezte tőle franciálul, hogy csinálhatunk-e vele képet. Nézett (baromira fájt a lába, tehát fájdalmasan nézett), aztán beleegyezett. Ez a gyerek amúgy nem beszél az egyik anyanyelvén, vagy mi?! Meg egy kicsit morcos volt... Utána én jöttem, spanyolul (megtanultam pár mondatot) kértem aláírást és közös fotót a csapatkapitánytól, Josétól. Tök aranyos volt, mosolygott, átkarolt...:P Nagyon boldog voltam, egyrészt, mert megértette, amit mondtam neki, meg azért is, mert a kedvenc csapatom egyik ígéretes növendékével ismerkedtünk. Utána, 16:00-kor is volt egy meccs, Honvéd - Austria Wien. Az egyik alsó pályán volt, lesétáltunk, bár inkább a Panathinaikos adoniszaival voltunk elfoglalva, semmint a meccsel. Odaálltunk a görög fiúk mellé, de túl sokan voltak, nem mertünk aláírást meg fotót kérni. Pedig füttyögtek (vagy mi) is nekünk... :') Aztán felmentünk a "főpályához", de a Real éppen ebédelt, így nem tudtunk velük lenni. Félidőben feljött a Pana, végül is meg mertük kérni őket, hogy pózoljanak velünk... Valamit nagyon magyaráztak, persze görögül... Azért jófejek voltak. Idő közben még elkaptuk a Sport TV kommentátorát, Nyilasit is. Nagyon aranyos volt, a közös fotó után még dumált velünk, kérdezte, hogy kinek szurkolunk, szoktunk-e jönni máskor is. Meg azt is mondta, hogy csinosak vagyunk. Oké. :DD Végül kijöttek a realosok, nagyjából kettesével, így oda mertünk menni hozzájuk. Először Brunot és Marcost kaptam el, kértem tőlük közös fotót spanyolul. Elég kedvesek voltak. Aztán jött még egy gyerek, őt Pálma szólította le. Vele is csináltunk képet. Aranyos volt, meg lelkes is. Utána akartunk még Enzo aláírást is kérni (csak fotónk volt), de nagyon gyorsan mentek az alsó pályára, és hülyén vette volna ki magát, ha utánafutunk, meg hosszú időn át megyünk utána, egészen a lelátóig. Szóval hagytuk. 17:17-kor ment a busz vissza Fehérvárra, ezért gyorsan el kellett mennünk, mert nem tudtuk, hol a megálló. Kiderült, hogy az Akadémiával szemben van... Most már ezt is tudjuk.
Azt hittem, a szombatot már semmi nem szárnyalhatja túl, de tévedtem. A hétfő is fantasztikus volt. Most az egész család jött, kocsival. Pálma már előtte ott volt, ő buszozott, alig bírtam rábeszélni, hogy jöjjön. Negyed 3-kor már Felcsúton voltunk, a Real Madrid - Hagi Academia meccsnek éppen a végére értünk oda. 5. és 6. helyért játszottak, Real nyert. Persze nem voltak elragadtatva maguktól, így elég morcos volt némelyik. Enzot rögtön a meccs végén el akartuk kapni, de ez nem sikerült, mert az egyik társa megsérült, és őt vitte le (még egy gyerek segítségével) kézben a pályáról. Édes volt. Meccs végén a nagypálya melletti kisebb műfüvesen melegített Kassai, de őt sem tudtuk elsőnek elcsípni, mert Enzora hajtottunk. Aztán akartunk kérni a csapatkapitánytól még egy aláírást, hogy Pálmának is legyen. Megint ő volt a legkedvesebb a csapatban, mindenkivel beszélgetett, lelkesen nézett rám, nyilatkozott a tévének. Aztán ott sétálgattunk a pálya fölött, az öltözők mellett, hátha kijönnek. Addig láttunk tök cuki spanyol kisgyerekeket, egy kutyát, akin madridos kabátka volt... :D Majd végre kijött Zidane. Durci volt, mondom, én nem merek odamenni... Pálma se mert, mert múltkor ő beszélt, és nem értett (????) franciául... Anya mondta, hogy akkor majd ő, de menjek oda én is. Azt már nem, fogtam magam, a tollat meg a papírt (madridos), és leszólítottam. Nézett, nyújtottam oda a cuccokat, felfogta, hogy mi van... Aztán majdnem elvitte a filc kupakját... Gratulálok a gyors agyához! :D Aztán visszaadta. És hozzáért a kezemhez! *-* Amúgy szép keze van. Bírom az egész gyereket. :P Itt aztán úgy gondoltuk, hogy eleget ismerkedtünk a Madriddal, kicsit néztük a meccset is. A bronzmeccs 3-kor kezdődött, Pana - Austria Wien. Kassai Viktor vezette. Első félidő lefújása után oda is mentünk hozzá, kértünk aláírást. Közben meg ott sétálgatott Orbán Viktor is (5 percenként hazament). Valakivel beszélgetett, a tévé meg vette, én meg - mint aki nem is veszi észre - besétáltam mögé. x'D Második félidőben körbesétáltuk a pályát, néztük a Madridot (időközben leültek a lelátóra). Majd vége lett a meccsnek, tizikkel nyert a Wien (nem volt előtte gól). Aztán mentünk haza. Pálmát is hazahoztuk, út közben végig a fociról dumáltunk. :'D Éppen hazaértünk az eredményhirdetésre, amit a Sport 2 közvetített. A Vidi 7-0-ra kikapott a Honvédtől! Durva meccs lehetett. A gólkirály és a legjobb játékos ugyan az lett, 7 gólt lőtt, így megdöntötte Morata rekordját. :( Orbán Viktor is nyilatkozott az előtte lévő öregfiúk meccsekről. -Mit gondol, jól játszottak? -Há'... voltunk már jobbak is...! Úgy bírom, amikor focizik. :')
Másnap majdnem az egész Real Madrid U17-et bekövettem Twitteren. Néhányan visszakövettek, és írtak is! Annyira boldog voltam! Főleg, amikor megláttam törin (:$), hogy Enzo Zidane retweetelte a képemet, egy másik pedig írt hozzá, hogy ő van rajta... Annyira jó érzés volt. :) Az eddigiek közül ez a Puskás Kupa tetszett a legjobban. Nyilván azért, mert eddig még nem mertem odamenni a játékosokhoz, csak a lelátóról néztem őket, meg egy kicsit a végén. Így, barátnőkkel azért jobb menni, bátrabb is vagyok. :D Már nagyon várom a következőt! :))
|